Az előző részekben arról írtam, miért nehéz egyáltalán gondolni az örökbefogadásra, és mi történik lélektanilag, amikor a fókusz elmozdul. Ebben az utolsó részben azokról a félelmekről lesz szó, amelyeket sokan magukban tartanak, arról, hogyan működik az örökbefogadás Magyarországon, és arról, mi segíthet ezen az úton.
A félelmek, amelyekről ritkán beszélünk
„Tudom-e majd úgy szeretni, mintha a sajátom lenne?” Ez talán a leggyakoribb, és a legritkábban kimondott kérdés. Daniluk és Hurtig-Mitchell kanadai vizsgálatában a párok közül sokan hordozták ezt a félelmet, mielőtt örökbe fogadtak. Gyermekük megérkezése után egyiküknél sem igazolódott: azt mondták, a saját szülöttüket sem szerethetnék jobban. A kötődés nem a génekből, hanem a mindennapi gondoskodásból épül: az etetésből, a pelenkázásból, a vigasztalásból, az együtt töltött éjszakákból, a nehézségek megoldásán.
„Mi van, ha kijönnek rajta a gének?” Magyarországon ez a félelem sokszor előítéletekkel keveredik. Minden gyermek hoz magával valamit a származásából, és ezt tisztelni kell. A nevelés, a biztonság és a kapcsolat azonban legalább ekkora hatással van arra, kivé válik. Minél többet tudnak a szülők a vér szerinti család körülményeiről, annál könnyebb együttérzéssel – és nem félelemmel – gondolni rájuk.
„Miért nekünk kell bizonyítanunk?” Az alkalmassági vizsgálat sokakban igazságtalanság érzését kelti. A kanadai párok közül is sokan ezt élték meg az egész folyamat egyik legnehezebb részeként. Akinek biológiai gyermeke születik, attól senki nem kér környezettanulmányt. A meddőség évei után ráadásul megint mások döntenek a jövőnkről – korábban orvosok, most szakemberek. Ez az érzés teljesen érthető és jó, ha ez kimondásra kerülhet.
Hogyan működik az örökbefogadás Magyarországon?
Az örökbefogadás a lakóhely szerinti területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál (TEGYESZ) kezdődik. A jelentkezést pszichológiai és orvosi alkalmassági vizsgálat követi, és egy felkészítő tanfolyam, amely ma már nem kötelező, de továbbra is nagyon ajánlott.
Ezután jön a várakozás.
A titkos örökbefogadásnál a vér szerinti és az örökbefogadó család nem ismeri egymást. Nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti szülő egy konkrét családhoz adja a hozzájárulását.
A jelentkezéskor azt is meg lehet adni, milyen gyermek érkezését várják: kikötést lehet tenni az életkorra, a nemre és a származásra, egy listán pedig be lehet jelölni, mely betegségek, egészségügyi állapotok vállalhatók. Minél szűkebb ez a lista, annál hosszabb a várakozás. Mégis csak azt érdemes bejelölni, ami valóban elfogadható – a gyermeknek olyan család kell, amely teljes szívvel vállalja őt.
Az örökbefogadás után kötelező utánkövetés is van: a szakemberek az első években kapcsolatban maradnak a családdal.
Évente nagyjából 1200 örökbefogadás történik az országban. Az örökbefogadható gyermekek nagy része azonban nem csecsemő: sok a nagyobb gyermek, a testvérpár, és az egészségügyi problémával élő kisgyermek. Aki újszülöttet szeretne, annak hosszabb várakozással kell számolnia. Ezt jó előre tudni, mert a várakozás – a lombikciklusok után – újabb türelempróba.
Mi segít, és mi nem?
Ami nekem nem segített, azok a jó szándékú tanácsok voltak: „fogadd el”, „fogadj örökbe, és ne stresszelj rá”, „majd, ha a legkevésbé számítasz rá, teherbe esel”.
Ezek a mondatok – akármilyen kedvesen hangzanak el – azt üzenik, hogy a fájdalomnak nincs helye.
Ami segített, az a sorstárscsoport volt: olyan nők, akik ugyanazt élték át. Ott nem kellett semmit elmagyarázni. Kerestem segítséget is, de nem pszichológustól, így annak megvoltak a korlátai.
És ami segített volna: ha a férjemmel együtt elmegyünk párterápiára. Ha lett volna egy tér, ahol megnyílhatunk egymásnak ahelyett, hogy mindketten egyedül cipeljük ugyanazt a fájdalmat. Ma pszichológusként látom, mennyire gyakori ez: a pár mindkét tagja gyászol, csak nem ugyanúgy és nem ugyanakkor. Ezért azt javaslom, hogy ne várjanak vele addig, amíg a döntés kényszerré válik.
A segítség a kezelések alatt is helyén van.
A választás nem beletörődés
Jaffe és Diamond klinikai tapasztalata szerint azok a párok, akik választásként élik meg az örökbefogadást, könnyebben veszik az út akadályait, mint azok, akik kényszerként, beletörődésként hozzák meg ezt a döntést. A különbség nem az örökbefogadásban van, hanem abban, hogy előtte megtörtént-e a gyászmunka, és kimondhatták-e a saját igényeiket.
Van ennek egy másik oldala is. Az örökbefogadott gyermek nem pótlék, és nem a meddőség gyógyszere. Neki is megvan a saját története és a saját vesztesége. Minél inkább feldolgozták a szülők a magukét, annál szabadabban, támogatóbban tudnak ott lenni a gyermekük mellett.
Az is fontos, hogy nem mindenkinek ez az útja. Van, aki a kezelések után a gyermek nélküli, teljes életet választja, és ez ugyanolyan érvényes lezárás. A kutatások szerint a jó alkalmazkodás kulcsa nem az, hogy melyik utat választjuk, hanem az elfogadás, az értelem megtalálása a nehézségben és az új célok kitűzése.
A szerzőről
Dóka Bernadett
pszichológus • Gyászfeldolgozás Módszer® specialista • képzésben lévő pár- és családterapeuta
Egyéni tanácsadás, gyász- és veszteségfeldolgozás, pár- és családkonzultáció, család- és párterápia (szupervízió mellett).
Felhasznált irodalom
- Daniluk, J. C. & Hurtig-Mitchell, J. (2003). Themes of hope and healing: Infertile couples’ experiences of adoption. Journal of Counseling & Development, 81(4), 389–399.
- Gameiro, S. & Finnigan, A. (2017). Long-term adjustment to unmet parenthood goals following ART: A systematic review and meta-analysis. Human Reproduction Update, 23(3), 322–337.
- Jaffe, J. & Diamond, M. O. (2011). Reproductive trauma: Psychotherapy with infertility and pregnancy loss clients. Washington, DC: American Psychological Association.
- Központi Statisztikai Hivatal (2025). Örökbefogadások Magyarországon [infografika, 2014–2024-es adatok]. https://www.ksh.hu/infografika/2025/orokbefogadasok_hu.pdf
