Skip to main content

pszichológus • Gyászfeldolgozás Módszer® specialista • képzésben lévő pár- és családterapeuta

Hét évig tartott, amíg anya lettem. Nem úgy, ahogy elterveztem – de úgy, hogy közben megtanultam, mit jelent gyászolni valakit, aki soha nem érkezett meg. Azt az álmot, ,ami soha nem valósult meg.

Amikor a családtervezésből küzdelem lesz, akkor nem csak egy pár harcol, hanem egy anya és egy apa, aki meg akar érkezni a szerepébe. Senki nem úgy kezdi, hogy majd évekig fog tartani. Az elején még van egy elképzelt kép: egy arc, egy név, egy karácsony, egy gyerekszoba. Aztán telnek a hónapok, az évek és szép lassan azt vesszükk észre, hogy már a naptár irányítja a kapcsolatot.

Jönnek a vizsgálatok – egyre több, egyre kellemetlenebb –, és jön az a bizonyos lelet, amire hetekig vártak, rajta a mondattal, hogy minden rendben van. Ez kívülről jó hírnek tűnik. Belülről a legrosszabb, ami történhet: nincs magyarázat, nincs kit okolni, nincs terv. Csak a következő hónap.

Utána jön az inszemináció, a stimuláció, a leszívás, a beültetés, aztán az a két hét hullámvasút, ami sokszor két évnek tűnik. Aki benne van, az nem hónapokban él, hanem ciklusokban: remény, várakozás, eredmény, összeomlás, újrakezdés. És közben ott vannak a veszteségek, amiket a világ nem ismer el veszteségként – a sikertelen beültetés, a kémiai terhesség, a vetélés, az elhalt terhesség; ami után vissza kell menni a munka világába, mintha mi sem történt volna. A fájdalom viszont ott marad észrevtélenül.

Aztán ott az örökbefogadás, amiről sokan azt hiszik, hogy a történet happy endje. Pedig nem a vége, hanem egy új fejezet eleje: alkalmassági eljárás, felkészítő tanfolyam, újabb várakozás, újabb bizonytalanság – és egy nagyon fontos lelki munka, amit nem lehet kikerülni. Az örökbefogadás ugyanis nem gyógyítja meg a meddőséget. Ha a korábbi veszteségek feldolgozatlanul maradnak, akkor azok beköltöznek az új családi életbe is.

Ezt nem könyvből ismerem, hanem én is keresztül mentem ezen. Ma két fiú édesanyja vagyok; mindkét gyermekünk nyílt örökbefogadás útján érkezett a családunkba. Ezt azért osztom meg, mert tudom, mennyi energiát emészt fel ha el kell magyarázni valakinek, milyen a beültetés utáni két hét, miért nehéz elmenni egy babaváróra és örülni a barátnőnk terhességének, vagy mit tesz egy párral, ha a naptár mondja meg, mikor lehetnek együtt.

Legtöbbször a pár mindkét tagja gyászol, csak nem ugyanúgy és nem ugyanakkor. Az egyik beszélni akar, a másik inkább csinálna valamit. Az egyik már a következő protokollt tervezi, a másik még az előző veszteségben él. Ilyenkor két ember tud úgy teljesen egyedül lenni, hogy közben egymás mellett ülnek a kanapén.

Mindeközben a testből eszköz lesz, az együttlétből feladat, az örömből teljesítmény. A kimondatlan önvád – „miattam van” – és a másik kímélése – „nem terhelem ezzel” – együtt csendet szülnek. Erre jönnek rá a kérdések a karácsonyi asztalnál, a barátnők terhességbejelentései, a szabadságok, amiket kezelésekre kell tartogatni, és a pénz, ami fogy. Ez a teher a legjobb kapcsolatot is megtépázza. Nem azért, mert baj van a párkapcsolattal, hanem mert ez emberi mértéken túli terhelés.

Miért érdemes segítséget kérni?

Mert ez a veszteség láthatatlan. Nincs rá rítus, nincs rá szertartás, nincs rá bevett mondat. Amit a környezet mond – „még fiatalok vagytok”, „legalább tudod, hogy teherbe tudsz esni”, „fogadjatok örökbe, majd jön a sajátotok” – jó szándékú, mégis pontosan azt az érzést erősíti, hogy nincs joga gyászolni.

Mert mindketten gyászolnak. Ezért nehéz egyszerre a másik támaszának is lenni. Egy semleges, elfogadó, biztonságos tér nélkül a pár könnyen egymásban keresi a hibát, amiről egyikük sem tehet.

Mert döntéseket kell hozni. Folytassuk? Hagyjuk abba? Donáció? Örökbefogadás? Ezek a döntések akkor lesznek jók, ha nem a kimerültség és a félelem által vezérelt, hanem Önök dönthetnek róla.

Mert a le nem zárt gyász nem múlik el az idővel. Nem tűnik el, csak lejjebb süllyed – és sokszor éppen akkor bukkan fel újra, amikor a várva várt gyermek végre megérkezik.

Hogyan dolgozom?

A Gyászfeldolgozás Módszer® rövid, strukturált, lépésről lépésre haladó folyamat. Nem a felejtésről szól és nem is arról, hogy „menjünk tovább”: arról, hogy a befejezetlenül maradt dolgok végre kimondhatóvá váljanak, és a veszteség ne írja tovább a jelenét.

Rendszerszemléletben gondolkodom, ezért együtt tárjuk fel azt a rendszert, amiben Ön jelenleg él. Megnézzük, hogyan bántak a veszteséggel az Ön családjában, kinek volt hasonló megélése, amiről csak félmondatok hangzottak el, mert tabunak számított, mit tanult arról, hogy a fájdalmat hogyan kell elviselni, vagy meg lehet-e osztani, a nőiség értéke mihez kötött, egy családban ki az akinek erősnek kell lennie. Ezek a transzgenerációs minták észrevétlenül szabják meg, mit engedünk meg magunknak egy veszteség után – és amikor felgöngyölítjük őket, sokszor kiderül, hogy nem is a saját döntéseink voltak.

Területe

Egyéni tanácsadás, gyász- és veszteségfeldolgozás, pár- és családkonzultáció, család- és párterápia (szupervízió mellett).

Témái

Perinatális veszteség (vetélés, elhalt terhesség, sikertelen beültetés, koraszülés, csecsemőhalál); meddőség és az asszisztált reprodukciós eljárások lélektani kísérése; a kezelések folytatásáról vagy abbahagyásáról szóló döntés; örökbefogadásra való felkészülés és az örökbefogadó szülői szerep; gyász- és veszteségfeldolgozás; párkapcsolati elakadások a gyermekvállalás körüli években.

Végzettségek

  • Károli Gáspár Református Egyetem – pszichológus (MA, kitüntetéses eredmény, 2026)
  • Károli Gáspár Református Egyetem – viselkedéselemző (BA, 2024)
  • Gyászfeldolgozás Módszer® Magyarország Központ – Gyászfeldolgozás Módszer® specialista (2024)
  • Magyar Családterápiás Egyesület – családterápiás elméleti és módszertani alapképzés, valamint 150 órás önismeret (képzésben lévő pár- és családterapeuta)
  • Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely (DREAM) – 150 órás önismeret
  • Ágacska Alapítvány – terápiás szülő, önkéntes örökbefogadási mentor