1.

P. Éva:

„Olvastam a HVG-ben megjelent cikket a Budai Termékenységi Centrumról, és ezen apropóból szeretnék visszajelzést adni, hogy 2020. augusztusban a kislányom megszületett. Mi még 2019-ben kerestük fel a Centrumot gyermekvállalási nehézségek miatt, utána nem sokkal sikerült teherbe esnem (41 évesen). Pontosan nem tudhatjuk, hogy mi segített, mindenesetre az volt az új elem, hogy tudatosan azokkal a dolgokkal foglalkoztam, amiket nagyon szeretek (zene, új ruhák, utazás, munkában többet vállaltam, több sportolás), és így fogtunk bele (egy év kihagyás után) a következő lombikba. A lombikkezelés alatt is jöttem-
mentem, és úgy gondoltam rá, hogy én mindent megtettem. Az injekciók és a beültetés után is dolgoztam inkább, szóval kinn voltam végig a világban. A korábbi kezelésekkor vitaminhegyek, egyéb kezelések, sok pihenés, volt minden, de minden, ezeket teljesen elhagytam. Lehet ezért, lehet másért sikerült.„

2.

F. Anna:

“2 év sikertelen próbálkozás után a lombikprogram kezdése előtt kerestem a Budai Termékenységi Centrumot. Szorongtam a kezeléstől, úgy éreztem nem tudom megerőszakolni a természetet. Attól féltem nem is lennék jó anya, ha a természet nem akarja… A terápiás folyamatban szóba került az édesanyámmal való kapcsolatom. Az egyik imaginációban egy magas töltés mögötte vizesárok választott el tőle, s ez védelmet, biztonságot adott nekem. Megdöbbentett… miért védem magam az édesanyámtól?!? Azt gondoltam, tökéletes a vele való kapcsolatom. Véleményem szerint az édesanyámmal való kapcsolat terápiás átdolgozása segített, mert 3 hónap múlva spontán teherbe estem. Szerintem az imaginációs munkának köszönhetem, hogy megengedtem magamnak az anyaságot… (Kisfiam azóta 10 éves és még született egy húga is 2 évvel később.”

3.

Réka:

„Reményvesztettként kerültem a Budai Termékenységi Centrummal kapcsolatba, utolsó szalmaszálként. A terápia segített, hogy mélyebben megismerjem önmagamat. Megtanított a házasságon belüli kommunikációra. A sikertelen vetélés és lombik után segített a gyász feldolgozásában. A terapeutám mindvégig tartotta bennem a lelket. Közös munkánk eredménye egy ma másfél éves kislány és egy kiegyensúlyozott anya egyben feleség. Szívből ajánlom a Budai Termékenységi Centrumot azoknak a nőknek és pároknak, akik elveszettnek érzik magukat jelen élethelyzetükben.„

4.

B. Ági:

“Krisztinával nagyon jókor találkoztam. Persze ezt már csak utólag gondolom így. Az első találkozásunkkor végtelen szomorúságot éreztem, már csak két hét volt hátra karácsonyig, és egy sikertelen lombik beavatkozás után azt hittem, talán sosem lesz gyermekem. Hosszú út vette kezdetét, sok fent és lent, de Krisztina mindig ott volt, kísért az úton, és tartott szorosan, amikor szükség volt rá. Közben a segítségével sokat tanultam önmagamról, ma már semmiért nem adnám ezt a tudást. Fogta a kezemet, kezünket a lombik eljárások, vizsgálatok, eljárások útvesztőiben, jelenléte nagyon sok erőt adott. A kislányunk négy hosszú évnyi küzdelem után spontán fogant meg, az orvosaink csodaként tartják számon. Ez a csoda nem történhetett volna meg velünk Krisztina értő és érző támogatása nélkül.”

5.

Mariann:

„Krisztinától az ember mindig azt kapja, ami kell. Mankót, létrát, védőhálót, ugródeszkát. Mikor elkezdtük a közös munkát nagyon el voltam tévedve egy erdőben. Ő segített, hogy megtaláljam a kivezető utat, nem kivezetett. Ez óriási különbség, így visszataláltam önmagamhoz is. Nem elégedett meg ennyivel, tovább megyünk, segít, hogy azzá váljak aki lenni akarok. Tudom, hogy még hosszú az út, de nem kételkedek a végeredményben, amíg Ő kísér.”

5.

Tamás:

“Krisztina a foglalkozások alkalmával segít, hogy átlássuk az emberi viszonyokat, jobban megértsük a társunkat és a magunkat mozgató erőket, tudatosabban éljük az életünket. Laikusok számára is érthető módon magyaráz el pszichológiai alapfogalmakat, melyekkel magyarázatokat ad a jelenségekre, emberi viselkedésekre, és amelyek segítenek megérteni, miért történnek a dolgok éppen úgy, ahogyan. Segítségével – a karrierépítésünk és a magánéletünkben egyaránt – olyan képességeket fejleszthetünk, mellyel másképp észleljük és értelmezzük az emberi magatartást, javul a kommunikációnk és jobban reagálunk különböző helyzetekben.”

6.

Ágnes:

“Krisztinához elsősorban a nőiségemet ért traumák miatt fordultam. Rengeteget segített abban, hogy feldolgozzam a traumákat, belőlük tanulva legyőzzem a magánéletben és munkában is akadályozó szorongást, és elengedjem az állandó tökéletességre törekvést. Hála neki sokat tanultam önmagamról, kiegyensúlyozottabb vagyok és a tökéletes helyett az “elég jó” elérése lett a célom az élet minden területén.”

7.

Diana:

Egy lelkileg nehezebb időszak megélésének a feldolgozásában kerestem fel a Budai Termékenységi Centrumot. Már az első beszélgetés bizakodást keltett bennem az együttérzés, az érdeklődés, valamint a szakmai hozzáértés miatt. Éreztem, hogy jó helyre kerültem, megnyugvást adtak a beszélgetések. A terápiák során az egészségügyi leletek értelmezésében és további vizsgálatok ajánlásában is sok segítséget kaptam. Összetettebben kezdtem el látni magamat és a testemet, és ez a megértés egyfajta biztonsággal, bizakodással és nyugalommal is párosult. Megértettem a saját magam elfogadásának megélését, a szakmai kifejezésekkel körülírt relaxációs technikák gyakorlásának fontosságát…Nem tudhatom mit tartogat számomra még az élet, de úgy érzem a terápiás ülések során jobban megismertem magamat, így már sokkal kevesebb szorongással és sokkal több elfogadással várom a jövőt.

8.

Réka:

“Több, különböző terápiás módszert ismerve kerültem Krisztinához, a nőgyógyászom tanácsára. Kellett hozzá a gyógyulni akarás nagyon erős vágya is, de vele nagyon nagy léptekben haladva éreztem a fejlődést.

Nyitott több módszerre, közvetlen személyiség, ami nekem fontos egy terapeutánál.

Az anyasághoz kapcsolódó témámban elzárt fájdalmaimat, veszteségeimet és érzelmeimet Krisztinától kapott folyamatos, valódi visszajelzések és a lélektani működések hihetetlen érdekes magyarázatai mellett a KIP módszerrel fedtük fel és dolgoztuk át.”

9.

Márti:

„Krisztina jelenléte a lombik folyamatunkban, mint egészségügyi coach, hatalmas segítség volt. Alkalmanként dolgozunk együtt, amikor új szakaszba lép az eljárás. Számomra nagy biztonság a szakértelme és a szerteágazó ismerete a témában. Minden kérdésemre, ötletemre és kitalált irányvonalamra racionális, objektív tükröt kapok tőle, hogy magunk tudjuk meghozni a számunkra megfelelő döntést ebben az útvesztőben.
Várakozva a terhességre, volt lehetőségem terápiára is járni Krisztinához. Olyan eredményeket értem el az évek óta meglévő elakadásaimban, ami nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy már 35. hetes terhes vagyok, spontán babánkkal. A 12. hét után is meg tudtuk találni arra a módot, hogy megtartó támogatásával végig tudjon segíteni bennünket ezen az úton. Nagyon számítok rá a szülés utáni időszakban is :)”