Az első részben arról írtam, miért fáj sokszor már az örökbefogadás szó megemlítése is: a meddőség egy egész életen át hordozott belső történetet tör meg, és ezt a veszteséget előbb el kell gyászolni ahhoz, hogy valami új elkezdődhessen. Most arról lesz szó, mi történik lelki szinten, amikor a fókusz elmozdul egy új irányba.
Elengedni és új célt találni
A pszichológia régóta vizsgálja, mit kezd az ember azzal, ha egy számára fontos cél elérhetetlenné válik. Carsten Wrosch és munkatársai két lépést írtak le. Az első az elengedés: az erőfeszítés és az elköteleződés fokozatos visszavonása attól, ami nem sikerülhet. A második az újrakötődés: egy új, értelmes cél megtalálása, amelybe a felszabaduló energia átáramolhat.
Ez a meddőségre is igaz. Egy holland vizsgálat 83 olyan embert kérdezett meg, akiknél a meddőség végleges volt, és nem fogadtak örökbe. Akik el tudták engedni a gyermekvállalás célját, kevesebb negatív érzelemről számoltak be, akik pedig új célt találtak, több pozitívról (Kraaij és mtsai., 2009).
A híd tehát két pilléren áll: elengedni és találni. Az elengedés a fájdalmat enyhíti, az új cél örömet hoz – a kettő együtt adja az utat és az irányt. És van itt egy fontos gondolat: a cél nem feltétlenül változik meg. A szülővé válás maradhat a cél – az út iránya változik. A várandósság az egyik út a szülőséghez, de nem az egyetlen irány, ami felől el tudunk oda jutni.
Ahogy én megéltem
Kép forrása: Canva
Megpróbálom saját élményemen keresztül szemléltetni, hogy ez hogyan történhet meg a valóságban. Az örökbefogadás mindig ott volt a gondolataim hátterében, mert az én családomban már megjelent a családon belüli örökbefogadás története. De kézzel fogható valósággá csak két inszemináció és három lombik után vált. A fordulópontot nem egy orvosi eredmény hozta, hanem az, amit a hormonok és a kezelések lelkileg tettek velem. Fáradt voltam, magányos, frusztrált és dühös.
Akkor még nem kértem pszichológiai támogatást, ami szintén hiba volt. Kaptam ugyan egyéb mentális segítséget, ami időről időre átlendített a nehézségeken. A férjemmel sem tudtunk beszélni erről, mert mindketten annyi fájdalmat tartottunk magunkban, hogy nem maradt hely a másikénak. Ő abban reménykedett, hogy a magánklinikán nagyobbak az esélyeink, és én is hinni akartam ebben.
Közben egyre erősebben éreztem, hogy kimerültem, és hogy én már nem terhes szeretnék lenni, hanem anya. A negyedik lombik előtt megműtöttek, és kiderült, hogy természetes úton nagyon kevés esélyem van a teherbe esésre. Az ötödik után rájöttem, hogy nem bírok több kezelést végigcsinálni.
A férjem az első pillanattól nyitott volt az örökbefogadásra. Kész lett volna még folytatni a kezeléseket is, de elfogadta, hogy én ezt már nem tudom tovább csinálni. Utólag látom, hogy ez nem feladás volt, hanem az a pont, ahol az elengedés és az újrakötődés végre találkozni tudott.
Nekem az első lombikprogramom sikeres volt. Jött a pozitív teszt, az öröm, a tervek, a várakozás, a vágyakozás – aztán a hatodik hét után megállt a baba szíve, és művi abortusszal kellett eltávolítani a halott magzatot. Erre nincs temetés, erre nem kapunk részvétet, sokszor még szó sincs rá. Utána még négy lombik következett, és közben egy műtét is, amely során kiderült, hogy endometriózisom van, és az egyik petevezetékem teljesen elzáródott. Minden új ciklus egyszerre volt remény és egy újabb veszteség.
A kutatások egyértelműen mutatják, hogy ez a teher nem múlik el magától. Sofia Gameiro és Amy Finnigan 2017-ben összegezték az addigi vizsgálatokat. Kilenc kvantitatív kutatás több mint 9000 résztvevője alapján azok, akiknél a kezelés nem vezetett gyermekhez, hosszú távon rosszabb lelki egészségről és jóllétről számoltak be, mint a kontrollcsoport.
Egy holland vizsgálat (Gameiro és mtsai., 2014) 7148 nő válaszait elemezte 11–17 évvel a kezelések megkezdése után. Azok a gyermektelen nők, akik még mindig vágytak gyermekre, lényegesen nagyobb arányban (nagyjából 2,8-szor nagyobb eséllyel) mutattak lelki problémára utaló jeleket, mint azok, akik már lezárták a gyermek iránti vágyukat. Az viszont, hogy lett-e gyermekük – akár örökbefogadás útján –, önmagában nem függött össze a lelki egészségükkel. Nem a gyermektelenség ténye jelentette tehát a legnagyobb terhet, hanem a le nem zárt vágyakozás. Ez a vágy még azoknál is nehezebb lelkiállapottal járt együtt, akiknek közben lett gyermekük, csak kisebb mértékben.
Pszichológiai háttér
Margaret Stroebe és Henk Schut gyászkutatók kettős folyamat modellje szerint a gyászoló ember nem egyenes vonalon halad. Ingázik a veszteség és az újrakezdés között: egyszer a fájdalommal foglalkozik, máskor már az előtte álló élettel. Ez az ingázás nem visszaesés, hanem a feldolgozás egészséges része.
Jaffe és Diamond is leírják, hogy ami az egyik nap járható útnak tűnik, az másnap lehetetlennek. A harmadik és az ötödik lombik között én is így éltem: egyszerre akartam hinni a következő programban, és közben már tudtam, hogy valami másra vágyom. Ha Ön is így érzi, az nem azt jelenti, hogy nem tud dönteni. Azt jelenti, hogy dolgozik a lelke, még benne van a feldolgozás fázisában.
Segíthet, ha a reprodukciós történetet szétszálazzuk. Mi az, ami a legtöbbet jelenti számára ebben?
- A várandósság és a szülés megélése,
- a genetikai kapcsolat a gyermekkel,
- egy közös gyermek a párjával,
- vagy egy gyermek felnevelése, maga a szülővé válás?
Erre nincs jó vagy rossz válasz, és a párok tagjai gyakran mást mondanak. Ha a gyermek felnevelése áll a középpontban, az örökbefogadás nem pótlék, hanem egy másik út ugyanahhoz a célhoz.
Kép forrása: Canva
Hazel Markus és Paula Nurius „lehetséges éneknek” nevezték azokat a jövőbeli önmagunkról alkotott képeket, amelyeket felpróbálhatunk – mint egy ruhát a próbafülkében. Próbálja ki: milyen lenne a karjában tartani egy gyermeket, akivel nem közös a génállománya? Hogyan reagálna a családja? Milyen lenne elmesélni a gyermeknek a saját történetét? És milyennek látja mindezt öt, tíz vagy húsz év múlva?
Javaslom, hogy a pár tagjai először külön gondolják végig, és csak utána osszák meg egymással. Így mindkettőjük hangja megszólalhat, anélkül, hogy a másik kímélése vagy meggyőzése elnyomná.
A sorozat utolsó részében azokról a félelmekről írok, amelyekről ritkán beszélünk, illetve röviden szó lesz arról is, hogyan működik az örökbefogadás Magyarországon.
A szerző: Dóka Bernadett
pszichológus • Gyászfeldolgozás Módszer® specialista • képzésben lévő pár- és családterapeuta
Egyéni tanácsadás, gyász- és veszteségfeldolgozás, pár- és családkonzultáció, család- és párterápia (szupervízió mellett).
Felhasznált irodalom
- Daniluk, J. C. & Hurtig-Mitchell, J. (2003). Themes of hope and healing: Infertile couples’ experiences of adoption. Journal of Counseling & Development, 81(4), 389–399. https://doi.org/10.1002/j.1556-6678.2003.tb00265.x
- Farnfield, S. (2019). Attachment and the loss of fertility: The attachment strategies of prospective adoptive parents. Journal of Children’s Services, 14(2), 78–96. https://doi.org/10.1108/JCS-11-2017-0049
- Gameiro, S., van den Belt-Dusebout, A. W., Bleiker, E., Braat, D., van Leeuwen, F. E. & Verhaak, C. M. (2014). Do children make you happier? Sustained child-wish and mental health in women 11–17 years after fertility treatment. Human Reproduction, 29(10), 2238–2246. https://doi.org/10.1093/humrep/deu178
- Gameiro, S. & Finnigan, A. (2017). Long-term adjustment to unmet parenthood goals following ART: A systematic review and meta-analysis. Human Reproduction Update, 23(3), 322–337. https://doi.org/10.1093/humupd/dmx001
- Jaffe, J. & Diamond, M. O. (2011). Reproductive trauma: Psychotherapy with infertility and pregnancy loss clients. Washington, DC: American Psychological Association. https://doi.org/10.1037/12347-000
- Stroebe, M. & Schut, H. (1999). The dual process model of coping with bereavement: Rationale and description. Death Studies, 23(3), 197–224. https://doi.org/10.1080/074811899201046
- Wrosch, C., Scheier, M. F., Miller, G. E., Schulz, R. & Carver, C. S. (2003). Adaptive self-regulation of unattainable goals: Goal disengagement, goal reengagement, and subjective well-being. Personality and Social Psychology Bulletin, 29(12), 1494–1508. https://doi.org/10.1177/0146167203256921
