A minket érő stressz kezelésének és csökkentésének számos módja ismert, s ezek közül talán az egyik legkézenfekvőbb és leginkább alkalmazott megküzdési mód a társas támogatás keresése, vagyis, hogy aktuális nehézségeinkről a párunkkal, barátainkkal vagy családtagjainkkal beszélgetünk. Megosztjuk problémáinkat, az azokkal kapcsolatos érzéseinket, aggodalmainkat, cserébe pedig megértést és támogatást várunk, és kapunk is ideális esetben. 

De mi történik akkora, ha a probléma, amiben megerősítésre vágyunk túl intim, esetleg társadalmilag megosztó, tabusított? 

A gyermekvállalási nehézségek rendszerint ebbe a kategóriába esnek, s hiába tudjuk (és ezt kutatások is alátámasztják), hogy a társas támogatás csökkentheti a bennünk lévő feszültségeket, és ezáltal jótékony hatással lehet mind a mentális mind pedig a fizikai egészségünkre (ami a meddőség esetében különösen fontos), a meddő párok számára mégis gyakran olyan, mintha a környezet a segítő funkció helyett inkább nehezítő tényezőként jelenne meg. Az áldozathibáztatás (valamit nem jól csinálsz, nem akarod eléggé, túl sokat vártál stb.), a stigmatizáció, a kelletlen/kéretlen tanácsokkal csak néhány azok közül a környezet felől érkező negatív viszonyulásokból, amikkel szembe kell nézniük. 

De mit tehetünk, ha mégis társas támogatásra vágyunk? 

Steuber és High amerikai nők körében végzett kutatása szerint mindezek ellenére a legnagyobb esélyünk mégis akkor van társas közegünk támogatásának elnyerésére, ha nyíltan beszélünk a helyezünkről és nehézségeinkről. A kutatók azt vizsgálták meg, hogy a különböző kommunikációs stratégiákat alkalmazó nők közül kik azok, akik (a saját megítélésük szerint) a leginkább támogató szociális körrel rendelkezek. Ezeket a stratégiákat (vagyis kommunikációs módokat) két nagyobb csoportba osztották annak alapján, hogy a meddőséggel kapcsolatos információkat a nők mennyire direkt módon osztják meg másokkal. 

A nyílt (vagyis direkt) közlés során az egyén személyesen és egyenesen beszél a meddőségi problémájáról, lehetőséget hagyva a másiknak arra, hogy erre reagáljon (még akkor is, ha nem lehet biztos abban, hogy olyan visszajelzést kap, mint amit szeretne).

Az közvetett (vagyis indirekt) közléseknek a kommunikáció kevésbé egyenes, ennek a kutatók több fajtáját is elkülönítették, ide sorolhatjuk:

• ha harmadik félen keresztül osztjuk meg az információkat (pl. hagyjuk, hogy mások a családtagjainkon keresztül szerezzenek tudomást gyermekvállalási nehézségeinkről)
• ha fokozatosan avatunk be valakit (mindig csak egy-egy részletet mondunk el, ezáltal kitapasztalva, hogy hogyan reagál)
• ha a humor segítségével próbálunk meg másoknak megnyílni, vagyis viccelődve, elviccelve osztjuk meg problémáinkat
• ha csak részinformációkat csepegtetünk, és a másiktól várjuk, hogy ezek alapján „összerakja a képet” anélkül, hogy mi konkrétan kimondanánk bármit
• ha viták/veszekedések hevében a másik fejéhez vágjuk meddőségi problémánkat
• ha nem személyesen (vagy legalábbis nem élő szóban) hanem valamilyen írásos formában, például e-mailben vagy üzenetben beszélünk a nehézségünkről 

 

A kutatók mindezeket a kommunikációs módokat megvizsgálva jutottak végül arra az eredményre, hogy azok, akik nyílt közléseket alkalmaznak, vagyis nyíltan beszélnek ismerőseiknek, barátaiknak, családtagjaiknak a gyermekvállalási nehézségeinkről, azok sokkal nagyobb társas támogatást élnek meg. A megfelelő társas támogatás pedig – ahogyan arról korábban is szó volt – hatékonyan tudja csökkenteni a ránk nehezedő stresszhatásokat, sőt a kutatás arra is rávilágít, hogy a nyílt kommunikáció révén az életminőségünk is javulhat. 

Mindezek mellett az eredmények alapján a közlések fokozatosságának is lehet pozitív hozadéka akkor, ha azt a nyílt kommunikációval ötvözzük. Ennek során nem egyszerre osztunk meg mindent a másikkal, hanem fokozatosan, akár részletenként, így egyrészt nekünk is lehetőségünk nyílik arra, hogy kitapasztalhassuk, hogy hogyan reagál a másik, másrészt pedig a másik fél sem érzi magát „lerohanva” egy ilyen érzelmileg sokszor megterhelő témával.  

A kommunikációnk módja szempontjából a nyílt és egyenes közlések tehát azok, melyek leginkább együtt járhatnak a környezet pozitív, támogató reakcióival. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel meg kell osztanunk gyermekvállalási nehézségeinket, a kutatás csupán arra hívja fel a figyelmet, hogyha mégis úgy döntünk, hogy valakit szeretnénk beavatni, akkor a legjobb, ha azt ilyen formában tesszük. 

 

Forrás

Steuber, K. R., & High, A. (2015). Disclosure strategies, social support, and quality of life in infertile women. Human Reproduction, 30(7), 1635-1642.