Amikor szembesülünk azzal, hogy számunkra nehezített út vezet a gyermekvállalás felé, könnyen elbizonytalanodhatunk önmagunkban, párkapcsolatunkban és a jövőnket illetően is. Amíg magunkban is nehezen látjuk, hogy hogyan tudjuk helyre tenni ezt a kérdést, kihívás megtalálni azt is, hogy kinek, mikor és milyen módon beszéljünk erről. Akár amiatt, mert kellemetlennek érezzük, vagy mert szégyenérzettel társul, sokszor inkább elzárkózunk másoktól, s ezen az sem segít, hogy a környezetük reakciói is sokszor bántóak és nem helyénvalóak.
Ha úgy érezzük elfáradtunk, és mégis csak jólesne valakivel megosztani a terheinket Georgia Witkin Ph.D (2018) a Psychology Today oldalán nyújts segítséget számunkra ahhoz, hogyan mozdíthatjuk el belső akadályainkat az önfeltárulkozás elől.
Az elmúlt évek kutatási eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy családtagjaink, barátaink támogató jelenléte, akár csak azzal, hogy meghallgatnak minket, csökkentik a szorongás és a depresszió mértékét nehéz élethelyzeteinkben. Egy olyan krízis idején, mint a meddőség, társaink támogatása különösen fontos lehet, hiszen tudjuk, hogy a termékenységi problémák okozta szorongás mértéke megegyezik a daganatos megbetegedésekből eredővel.
De hogyan is befolyásolják, például a bensőséges beszélgetések azt, hogy mennyit rágódunk nehézségeinken?
A meddőségi kezeléseink, kivizsgálásaink előrehaladtával egyre inkább körvonalazódhat bennünk az az élmény, hogy mennyire kevés befolyással bírunk az eredmények és az események alakulására. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik, követjük az orvosunk javaslatait, egészséges életmódot élünk, mégsem történik meg a várva várt fogantatás. A sorozatos negatív tapasztalatok és az ezekből fakadó szorongató gondolatok újra és újra, egymást megerősítve még inkább elbizonytalaníthatnak bennünket abban, hogy van ráhatásunk a dolgok alakulására, és nem csak sodródunk az árral.
Kétségeink között azonban akár egyetlen, számunkra fontos személy reflexiója is sokat jelenthet az átlendülésben. Azáltal ugyanis, hogy valaki megosztja velünk meglátásait, visszajelzéseit egy új perspektívát világíthat meg a számunkra. Ennek hatására pedig, kilépve saját gondolataink fogáságából, képesek lehetünk árnyaltabban látni a problémát, átkeretezhetjük gondolatainkat, így segítve magunkat akár a helyzet, akár önmagunk elfogadásában. Gondolataink ily módon történő „újrakódolása” pedig bizonyítottan lehetővé teszi számunkra a nehézségeinkkel történő hatékonyabb megküzdést, hiszen onnantól egy új szemüvegen keresztül közelíthetünk azok megoldása felé.
De ha ennyire egyértelműek az eredmények, miért csendben szenvedünk?
1. Az orvosi konzultációkon gyakran nincs tere annak, hogy megbeszéljük orvosunkkal aktuális lelkiállapotunkat. Az orvos pörgeti a pácienseket (hiszen sokan vannak), s mi nem akarjuk „még ezzel is” terhelni. Pedig lehet, hogy épp ő tudna minket megnyugtatni.
2. Számos tévhit él a köztudatban arról, hogy a termékenység inkább az egészségi állapottól függ és nem az életkortól. Habár tény, hogy mind a két tényezőnek szerepe van, mégis sokszor találkozhatunk olyan áldozathibáztató reakciókkal, mely a nőket okolja a sikertelenségért – nem vigyázott magára eléggé, nem megfelelően táplálkozott, nem a megfelelő táplálékkiegészítőt szedi.
3. Sokaknak az anyagi forrás is nehézséget jelent a kezelések/vizsgálatok elérésében. A párok sokszor azért titkolják meddőségi küzdelmeiket, mert nem szeretnék a pénzügyi nehézségeiket megosztani senkivel.
4. Feszültséget és elzárkózást eredményezhet a mások véleményétől való félelem, hiszen senkit sem segítenek az olyan kommentek, mint a “Túlságosan rákoncentrálsz a gyerekre!”, vagy épp a „Majd ha nem stresszelsz ennyire rá, sikerülni fog!”.
5. Mindezeken túl pedig félelmek jelenhetnek meg attól is, hogy ha felvállaljuk, hogy gyermekvállalási nehézségekkel küzdünk a környezetünkben élők folyamatosan kérdésekkel fognak minket bombázni, vagy épp kéretlen tanácsokkal.
Hogyan beszéljünk róla?
Steuber és High (2015) kutatásában meddőséggel küzdő nők önfeltárulkozásának, társas támogatásának és életminőségének összefüggéseit vizsgálták, amelyben választ kapunk arra, hogy megéléseink őszinte megosztásával hogyan tudjuk facilitálni társaink empatikus odafordulását.
Steuberék hangsúlyozzák, hogy bár ma már lehetőségünk van egymáshoz kapcsolódni a közösségi media felületeken keresztül, mégis a termékenységi problémák tekintetében az átéléseink személyes megosztása bizonyul igazán hatékonynak. Ezen belül is az egyik az őszinte, nyílt és személyes önfeltárulkozási stratégia, amely nem csak az életünk minőségét befolyásolja, hanem társas kapcsolatainkét is. A kutatás szerint ugyanis a világos „üzenetekre” kapott válasz által élhetjük meg leginkább támogatónak mások jelenlétét, hiszen ha vállaljuk, hogy az „itt és mostban” mivel küzdünk, a számunkra fontos személyek számára is érthetőbbé válik, hogy mi az, amiben meg tudnak bennünket tartani.
Ha úgy gondoljuk, hogy tudunk beszélni problémáinkról mások előtt, akkor tudjuk szabályozni azt is, hogy milyen mennyiségű információt osszunk meg magunkról. Beszélhetünk az aktuális eseményekről, de keretbe is foglalhatjuk a teljes történetünket is. Steuberék kutatásukban azt találták, hogy a fokozatos kommunikációs stratégia is hasonló hatással bír, mint ha nyíltan elmondjuk a történetünket. A fokozatosság azt jelenti, hogy először kevés információt osztunk meg a másikkal, például azt, hogy éppen az első lombikunk folyamatában vagyunk, majd felmérjük hogyan fogadja ezt a hírt, például meglepődik, együttérez velünk vagy tanácsot ad a számunkra. Ezt követően pedig még mindig eldönthetjük, hogy szeretnénk-e a továbbiakat megosztani vele, például hogy mindez milyen érzésekkel jár a számunkra, így elmélyítve kapcsolatunkat.
Van-e helye a humornak?
Talán magunkon is tapasztaltuk már, hogy ha egy beszélgetés során kezd feszültté válni a hangulat, néhány humoros megjegyzéssel el tudjuk oszlatni a felgyülemlett felhőket. Azzal, ha egy feszült helyzetet kifigurázunk, könnyebbé tesszük magunk és mások számára is a vele való megküzdést, hiszen máris kevésbé félelmetesnek érzékeljük azt. Ugyanígy a humor az egymás közötti kapcsolódást is segítheti, hiszen feltételez egy bizonyos fokú bizalmat is egymás között, ha már merünk viccelődni.
A humor tehát sokszor könnyítheti a társas interakciók menetét, azonban érdemes óvatosan bánni vele. Azzal ugyanis, ha vicces hozzáfűzésekkel beszélünk a gyermekvállalási nehézségeinkről a másik számára homályossá válhat, hogy valójában mekkora küzdelmet jelent is ez a számunkra. A világos üzenetek nélkül pedig kevésbé tud kapcsolódni hozzánk, akár segítséget nyújtani, hiszen nem érzékeli pontosan nekünk mire lehet szükségünk.
Amit érdemes tehát szem előtt tartani…
Amíg magunkban sem látjuk a helyzetünk megoldását természetes, ha úgy érezzük, nehézséget jelent róla beszélni mások előtt. A társas kapcsolatainkban való tájékozódást segítheti, ha megfogalmazzuk magunknak, hogy mi is az amitől tartunk a megosztás tekintetében. Ha tisztábban látjuk önmagunkat a különböző helyzeteinkben, jobban befolyással lehetünk arra is, hogy kinek, mit és mikor mondjuk el. Ha tudjuk, hol vannak a határaink, meddig tudjuk engedni a másikat, akkor annak mentén építhetjük kapcsolatunkat vele. Amikor pedig, egy olyan témára terelődik a szó, mint a meddőségünk, tudatosabban dönthetünk, hogy melyik stratégia fogja legjobban megadni a talajt a kölcsönös támogatásnak.
Forrás:
Witkin, G. Ph.D. (2018). Speaking out on fertility-Why it’s time to end the stigma and start the conversation. Psychology Today.
Letöltve:https://www.psychologytoday.com/us/blog/the-chronicles-infertility/201802/speaking-out-fertility
Pilcher, J. J., & Bryant, S. A. (2016). Implications of Social Support as a Self-Control Resource. Frontiers in Behavioral Neuroscience, 10. doi:10.3389/fnbeh.2016.00228
Steuber KR, High A. Disclosure strategies, social support, and quality of life in infertile women. Hum Reprod. 2015 Jul;30(7):1635-42. doi: 10.1093/humrep/dev093. Epub 2015 May 6. PMID: 25954036.
Keli R. Steuber, Andrew High, Disclosure strategies, social support, and quality of life in infertile women, Human Reproduction, Volume 30, Issue 7, July 2015, Pages 1635–1642,
