Skip to main content

okleveles pszichológus, reproduktívegészség-fejlesztő és meddőségi szaktanácsadó

 Hivatásomhoz, a pszichológiához, saját tapasztalataim vezettek el. Egy elhúzódó meddőségi élethelyzet során hosszú önismereti útra léptem, amely nemcsak feldolgozni segített a megpróbáltatásokat, hanem rávilágított arra is, hogy szeretnék másokat támogatni hasonló helyzetben. 

Munkám során szakmai tudásom és személyes tapasztalataim ötvözésével igyekszem segíteni a hozzám fordulóknak, hogy megtalálják az egyensúlyt és az erőforrásaikat ebben a nehéz időszakban Törekszem arra, hogy mindig elfogadó és biztonságos légkört teremtsek, amiben az egyén minél inkább képessé válhat arra, hogy megdolgozza belső konfliktusait, fejlessze rugalmasságát és rátaláljon a saját megoldásaira.

Hiszek a csoport megtartó erejében, ugyanakkor fontos számomra a személyes kapcsolódás is, így a csoportok vezetése mellett egyéni konzultációkat is viszek. Ennek keretében kiemelten foglalkozom meddőségi élethelyzetben lévőkkel, valamint vezetek támogató csoportokat lombikeljárásban részvevő nőknek és pároknak. 

Az évek során tanulmányaim révén kitágult az érdeklődési köröm és tapasztalatom is, így ma már anyasággal, életvezetéssel, önismerettel foglalkozni vágyókat is várok, valamint krízishelyzetben lévőkkel is dolgozom. A munkám egy másik irányvonalát a kutatás jelenti, melynek során azon nők attitűdjeit vizsgálom, akiknek már sikerült gyermeket vállalni reprodukciós eljárások segítségével. Emellett foglalkozom informatív cikkek írásával is a reprodukciós eljárásban részt vevők számára, mivel rendkívül fontosnak tartom, hogy minél több up-to-date információ álljon a rendelkezésükre.

Területe:
csoportterápia, csoportos folyamatok vezetése, egyéni konzultáció

Témái:
életvezetési nehézségek, elakadások, gyermekvállalással kapcsolatos nehézségek, meddőség, párkapcsolati nehézségek, gyermekszületéssel együtt járó normatív krízis, önismereti kérdések, veszteségfeldolgozás

Végzettségek:
ELTE – okleveles pszichológus
AVKF – Reprodukciós egészségfejlesztő és meddőségi szaktanácsadó (mentálhigiéné modul)
PPKE – Krízisintervenciós szakpszichológus (folyamatban)
MCSE – képzésben lévő család- és párterapeuta
CSAKIT – csoportvezető, képzésben lévő csoportanalitikus csoportvezető
AKAPE – képzésben lévő aktív analitikus