Skip to main content

Okleveles pszichológus, autogén tréning gyakorlatvezető, gyermek és várandós relaxáció gyakorlatvezető (folyamatban), reproduktív egészségfejlesztő és meddőségi szaktanácsadó (folyamatban)

Már egészen korán elkezdett érdekelni a pszichoszomatika, és hogy miként hatnak a testi változások a lelki megélésekre. Később egyre inkább foglalkoztatni kezdtek a női egészséget érintő pszichés tényezők is – így lettem végül nőgyógyász helyett pszichológus. Már egészen kisgyermekkoromtól sokat hallottam arról, hogy mennyit vártak a szüleim egy gyermekre és az édesanyám hányszor hallotta orvosától, hogy ebből bizony nehezen lesz baba. Azt gondolom, nem véletlenül kezdett nagyon érdekelni szakmailag is ez az időszak, illetve a várandósság előtti, alatti és utáni pszichés folyamatok összetettsége, a női identitás megélése a különböző életszakaszokban.

Főbb érdeklődési területeim közé tartozik a pszichoszociális onkológia, a női egészség és identitás kérdésköre, valamint a gyermekvállalással, várandóssággal, illetve a veszteségekkel kapcsolatos lelki folyamatok.

Úgy tapasztalom, hogy a női testtel kapcsolatos kihívások – legyen szó várakozásról, beavatkozásról vagy akár veszteségekről – nagyon mélyen tudják érinteni az identitást, és sokszor nehezen megosztható élményeket hordoznak. Munkám során ezeknek a belső tapasztalatoknak igyekszem biztonságos, elfogadó teret biztosítani. Hiszek abban, hogy a pszichológiai támogatás, hogy van egy külső személy, akinél egy kicsit meg lehet pihenni, egy rövid időre lerakni a terheket, mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy nehéz időszakban is legyen kapaszkodó. Ezzel együtt hiszek abban is, hogy a segítő kapcsolat ugyanolyan aktív résztvevője a segítségkérő, akárcsak a segítő, így legfőképpen a belső erőforrások megtalálásában, azok mozgósításában igyekszem segíteni a hozzám érkezőket.

Fontos számomra a tudományos megalapozottság, jelenleg is részt veszek kutatási projektekben annak érdekében, hogy a segítői munkámat naprakész, hiteles tudásra építve végezhessem. Munkám során az autogén tréning módszerével dolgozom, amely egy olyan hatékony relaxációs módszer, ami lehetőséget kínál a testtel való újrakapcsolódásra. Orvosi beavatkozásokkal vagy hosszan tartó bizonytalansággal járó időszakokban sokan tapasztalják, hogy megrendül a saját testükben való bizalmuk, a test idegenné, „nem otthonossá” válik. Az autogén tréning során a figyelem finom áthangolásával, a testérzetekkel való tudatos kapcsolódással lehetőség nyílik a testi jelenlét újraépítésére és belső egyensúly megtalálásának támogatására.

Területe:
egyéni konzultáció, stresszkezelés, relaxáció

Témái:
termékenységi nehézségek, asszisztált reprodukciós eljárásokkal, krónikus betegségekkel való megküzdés támogatása, várandósság pszichés kísérése, életvezetési, önismereti kérdések

Végzettségek:
KRE – okleveles pszichológus
MRSZE – autogén tréning gyakorlatvezető, gyermek és várandós relaxáció gyakorlatvezető (folyamatban)
AVKF – reproduktív egészségfejlesztő és meddőségi szaktanácsadó (folyamatban)