Interjú Soltész Krisztina klinikai szakpszichológussal, a Budai Termékenységi Centrum szakmai vezetőjével

Miért érdemes lelki okokat keresni, ha nem jön össze a baba?

Mindenképpen jó, ha szakember segítségét kérik a meddőséggel küzdő párok.

Bio-pszicho-szociális modellben gondolkodom, ami azt jelenti, hogy a meddőség kialakulásában szerepet játszik a biológiánk, a gyerek és felnőttkori szociális környezet és a psziché is. Az embert élete során különböző stresszhatások érik. Ezek lehetnek párkapcsolati, munkahelyi problémák, vagy éppen a saját magunk felé támasztott elvárások, amiknek nem tudunk megfelelni. Szorongást okoz, ha veszélyesnek látjuk a világot, nem érezzük elég kompetensnek magunkat. A biológiai hajlamaink mentén e stressz hatására betegségek manifesztálódhatnak, amelyek meddőséget okozhatnak. Sőt maga a nehezített teherbeesés, a vizsgálatok, kezelések is okozhatnak a stresszt.

A gyerekkorunkból hozott tudattalan minták is okozhatnak diszfunkcionális működést – ez is stressz. A pszichológussal való munka segíthet bizonyos stresszforrások megszüntetésében, kezelésében.

Másrészt a gyermekre várakozás időszakában a remény és kudarc gyors megélése egymás után érzelmi hullámvasút, ez pedig megnehezítheti a további, valóban szükséges vizsgálatok és beavatkozásokban való részvételi hajlandóságot. Magyarán: a párok érzelmi okok miatt nem a megfelelő döntést hozhatják meg, illetve feladhatják a küzdelmet. A pszichológiai intervenciókban való részvétel ezt segíti elkerülni, vagyis hozzájárul ahhoz, hogy a pár minél hamarabb szülővé válhasson.

Hogyan vezethet meddőség kialakulásához a stressz?

A krónikus stressz hat a női hormonokra, az inzulinra, a pajzsmirigyre stb., így hormonális anomália alakulhat ki. Ez felborult egyensúlyi állapotot okoz, amiben nem jön létre, vagy nem marad meg a terhesség. A fogantatáshoz több száz apró részletnek kell egyszerre a helyén lenni, és ha valami kimozdul ebből a jó egyensúlyi állapotból, az akadályozhatja a terhességet.

Ilyen helyzetben – leegyszerűsítve – az agyunk azt az üzenetet kapja, hogy „háború” van, ezért a reproduktív szerveink – evolúciós program szerint – nem termékeny „üzemmódba” kapcsolnak, ha pedig „béke” van, újra a termékenybe. Természetesen nagyon fontos megjegyeznünk, hogy nem vagyunk egyformák. Hiszen rengeteg párnak lesz gyermeke a legstresszesebb időszakban is. És mivel nem vagyunk egyformák, ezért egyénileg kell vizsgálni minden egyes esetet, hiszen mindenki számára más jelent stresszt.

Hogyan lehet feloldani a többszöri sikertelen próbálkozás miatti szorongást?

Mivel a többszöri sikertelen próbálkozás is stresszt okoz, kialakulhat cirkuláris okság. Lehet, hogy valami apró kilengés, valami nem túl komoly elváltozás – ami megfelelő gyógymóddal orvosolható lenne – miatt nem jön össze a baba, de a sokévi kudarc krónikus stresszt okoz, ami még inkább nehezíti a teherbeesést. Ezért nagyon tanácsos, hogy ezen az úton kísérje valaki a nőt és a férfit is.

A kudarcok elgyászolása, az adekvát megküzdés támogatása segít a szorongás oldásában.

Mit jelent az ismeretlen eredetű meddőség?

Ismeretlen eredetű meddőségről beszélünk, ha annak ellenére sem születik meg a várva várt gyermek, hogy az orvos nem talál szervi elváltozást, betegséget, ami a meddőséget indokolná.

Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy nincs megfelelő módon kivizsgálva a nő és a férfi. Nagyon sokan várnak a gyermekáldásra anélkül, hogy specialista vizsgálná ki őket. Sajnos a meddőség a mai napig rendkívül stigmatizált állapot, ezért sokan húzzák-halasztják a dolgot. Elhiszik a szülész-nőgyógyász szakorvos megnyugtató, „nincs itt semmi baj” diagnózisát és nem kutatnak tovább, nem keresnek specialistát, nem járnak el újabb vizsgálatokra. Pedig lényeges, hogy a párok minél hamarabb eljussanak egy meddőségi klinikára, ha aktív szexuális élet mellett 1 év alatt nem jön össze a baba.

A másik ok pedig véleményem szerint, hogy a laboreredmények normál tartománya – ami alapján készül a diagnózis – az adott populáció átlagára van kivetítve, ez pedig széles tartomány. Mint már említettem, mindannyian különbözőek vagyunk, lehet, hogy az egyik jó egyensúlyi állapota a másiknak már kilengést jelent. Vagyis csak azért, mert az eredményem a normál tartományhoz viszonyítva jónak tűnik, az nem jelenti azt, hogy a saját magam egyensúlyi állapotához, egyéni jó egyensúlyához képest is rendben van minden.

Fontos megemlíteni az életmódváltás és a pszichológiai intervenciók fontosságát. Az apró eltéréseket a megfelelő életmód kialakítása és a lelki problémák rendezése, kevesebb pszichés stressz megélése, a pszichológiai immunrendszer erősítése beindíthatja a szervezet öngyógyító mechanizmusait, így a sikeres gyermekvállalás irányába hat.

Mennyi ideig tartó sikertelen próbálkozás után érdemes felkeresni meddőségi klinikát?

1 év eredménytelen próbálkozás vagy 2 vetélés illetve missed AB után érdemes felkeresni egy meddőségi klinikát.

Miben segít a pszichológus?

Sok mindenben. Felismerésekben például: lehet, hogy egyáltalán nem élem meg stresszként, ha hajszolom magam a munkában, a sportban, a szociális életben, ám a szervezetemnek egyáltalán nem jó, ha kevés alvással a végkimerülésig hajtom magam. Sokat segíthet a relaxáció. Amit a stressz felszánt, azt a relaxáció elgereblyézi. Már napi 10-15 percnyi relaxációnak hosszan elhúzódó hatása lehet. A szervezetünk elindul az öngyógyítás útján, ami lényeges, hiszen a lelki folyamatok, a stressz az immunrendszerünkre is hat.

Ismétlem: a pszichés elakadások, az irreális, önmagunk felé támasztott elvárások, az inkompetencia hit fokozhatják a krónikus stresszt, amely akadályozhatja a megtermékenyülést.

A sikertelen meddőségi kezelések elhúzódó krízisállapotot okozhatnak. Alig van túl a pár a sikertelen beavatkozáson, máris reménykedni kell, mert jön a következő protokoll… Vagy nem mer reménykedni – emiatt bűntudatot érez és aggódik, hogy ezért nem sikerül az IVF, vagyis a lombik program.

Így a sikertelen beavatkozások – remények, elindult terhességek – elgyászolása szükségszerűen nem következik be, ez pedig pszichés terhet jelent.

Befolyásolhatják a gyermekvállalásról való gondolkodásunkat, szorongásainkat, félelmeinket a saját gyerekkorunkban, szüleinktől látott példák is. Ezek feloldásában is segíthetnek az ülések?

Az anyaság, illetve a család mentális reprezentációja az anyaságról és a családról kialakított gondolatok, érzelmi viszonyulások egyvelege. Ahogyan lelkiekben közelítünk a szülővé váláshoz, egyre inkább előtérbe kerülnek, aktiválódnak a saját mentális reprezentációim a szülőségről. Az anyám kontrollált mindenben? Az apám túl rideg volt? Túlféltettek, nem engedtek sehová? Érzelmileg nem voltak elérhetőek a szüleim? Ezek mind befolyásolják a gondolatainkat, érzéseinket arról, ahogyan a szülő-gyerek kapcsolatról gondolkodunk – még ha tudat alatt is. Ráadásul úgy bánok magammal, ahogy velem bántak gyerekként. Ezek a megélések blokkolhatják a termékenységet, de természetesen itt sem beszélhetünk általánosságban, hiszen megannyi nőnek születik úgy gyermeke, hogy pokoli volt a viszonya az édesanyjával. Nem vezet tehát meddőséghez ez a lelki fájdalom, de előidézhet olyan stresszt, ami meddőséget okozó betegséghez vezet.

A pszichoterápián ezek átdolgozásra és terítékre kerülnek. Ezen dolgozni kell, szakemberrel.

Nem csak azért dolgozom együtt a kliensemmel, hogy végigkísérjem őt ezen a nehéz folyamaton, de azért is, hogy ha gyermeke lesz, képes legyen elég jó anyának érezni magát. A születendő gyermek számára az az egészséges, ha elég jó anyja, jó apja lehet a gyerekének – feloldva ezeket a rossz, berögzült sémákat.

Szükséges lehet a párterápia?

Nem minden esetben, de vannak párok, akiknek javasolt, ahogyan a csoportterápia is. Utóbbit akkor is ajánlom, ha például a pár vetélés, vagy betegség miatt vállalt abortusz következtében elveszíti a gyermekét. De hasznos lehet a hasonló helyzetben lévőkkel való találkozás az örökbefogadás előtt is. A csoport megerősíthet, hiszen segít a tudat, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Hogy erről lehet és kell is beszélni, az oldja a fájdalmat.

Hogyan dolgozza fel a pár ezt a traumát közösen?

Bár a pár meddőségéről beszélünk, mégiscsak a nő testéről van szó: ő vesz részt a beavatkozásokon, ő fekszik be a kórházba. A férfi hiába próbálkozik, nem tudja úgy kivenni a részét, ahogy szeretné és felőrli a tehetetlenség. Vagy a nő érzi úgy, hogy egyedül marad a küzdelemben.

Gyakori hozzáállás a férfi részéről, hogy csak legyint, hogy majd biztosan összejön – lehet, hogy ő ezt megnyugtatásképpen mondja, de a nő ettől érezheti úgy, hogy a párja elbagatellizálja a problémát. Előfordul, hogy a férfi bele sem mer gondolni a probléma nagyságába, nem beszél róla, bezárkózik, máskor meg pánikol – egyik véglet sem jó, nem tud megtartó közeg lenni. Fontos, hogy a pár tabuk nélkül beszéljen a problémáról és képesek legyenek támogatni egymást.

Ez egy erős érzelmi hullámvasút, de ha együtt marad a pár, ezek után javul a konfliktuskezelési készségük. Később ezt a képességüket kamatoztathatják, mikor szülőként kell szembenézniük bizonyos krízishelyzetekkel.

Hogyan segíthet a család és a barátok?

Sok kliensem panaszkodik, hogyan „segít” a család… A legtöbb, amit tehetünk, ha jelen vagyunk, ha figyelünk, ha meghallgatjuk, amit a nő vagy a férfi mesél. De azt nekik kell eldönteni, hogy akarnak-e róla beszélni. Ha nem, azt el kell fogadni.

És ami nagyon fontos: elég a kéretlen tanácsokból! A „Ne aggódj, majd legközelebb összejön!”, az „Engedd el!” típusú kijelentések nagyon szoktak fájni. Ez az áldozathibáztatás tipikus példája, mert azt sugallja, a nő viselkedése okozza a problémát, azért nem jön össze a baba, mert ő valamit rosszul csinál. Jobb fel sem hozni a témát, nem kérdezősködni folyamatosan, de ha szükség van ránk, jelen lenni. Éreztetni, hogy készek vagyunk a meghallgatásra. Sokat segít, ha programokat szervezünk, ha kimozdítjuk picit a nőt, a férfit, ha megpróbáljuk elterelni a gondolatait, kicsit kibillenteni ebből a mókuskerékből – hiszen minden gondolata a gyerekvállalás, a vizsgálatok, a lombikprogram vagy éppen örökbefogadás körül forog. Persze erőszakoskodni ebben az esetben sem szabad: csak azt csináljuk, amihez a párnak kedve van. Itt sincsen biztos recept, hiszen van, aki szívesen beszél erről. Tapintatosan kérdezzük meg, van-e kedve, ereje beszélni róla, ha igen, hallgassuk meg, ha nem, hagyjuk békén. Legyünk jó hallgatóság!

Hogyan dolgozik a klienseivel?

A hozzám érkezőktől kivétel nélkül elkérem az addigi leleteit. Nem azért, mert nem bízom az orvosokban, de többször előfordult, hogy a meddőséget nem specialisták és nem a megfelelő vizsgálatok után jelentették ki. Az egyik kliensem például sok évvel ezelőtt úgy érkezett hozzám, hogy már az örökbefogadás mellett döntött – ebben kért lelki segítséget –, amikor kiderült, hogy fel nem ismert pajzsmirigy betegség állt a háttérben. Néhány vizsgálat és megfelelő kezelés után spontán teherbe esett.

Másrészt az első interjú előtt megkérem a pácienseket, töltsenek ki különböző pszichológiai teszteket. Ezek részben állapotfelmérő, részben gondolkodási metódust mérő tesztek, melyek segítenek rámutatni, lelki tényezők akadályozzák-e a testi állapot javulását.

A személyes beszélgetés során körbekérdezem a releváns életterületeket mind a jelen, mind a múlt vonatkozásában.

A pácienseknek a hozott probléma és személyiségük alapján javaslok megfelelő pszichológiai intervenciót. Ez lehet egyéni vagy csoportos pszichológiai munka, de sokszor csak az életvezetés vonatkozásában javaslok változtatásokat.

Miért döntött a Budai Termékenységi Centrum létrehozása mellett?

16 éve dolgozom a nőgyógyászat területén pszichológusként. Sajnos sokszor láttam, hogy a páciensek elvesznek a gyermekre várás göröngyös útján. Egyrészt mert a sok kudarc felőrölte a pszichés állapotukat, másrészt mert sokat „parkolnak” nem megfelelő orvos mellett… Fontosnak tartom, hogy ne csak lelkiekben nyújtsunk segítséget ezen a nagyon nehéz úton, de független tanácsadással eljuttassuk klienseinket a legmegfelelőbb szakemberhez, specialistához. A megfelelő kivizsgálások és kapott orvosi terápiák lehetővé tehetik, hogy spontán fogantatással legyenek szülők. Ha pedig mégis szükséges, a számukra legmegfelelőbb meddőségi centrumban vegyenek részt asszisztált reprodukciós eljárásban.

Megnyugtató tudni, hogy mindent, ami tőlünk telik, azt megtettük a gyermekáldás érdekében. Ez esetben sokkal nyugodtabban várjuk a vizsgálatok eredményét, könnyebben fogadjuk el azt, amire nincs hatásunk. Ahogyan egy élsportoló sem készülhet fel a rajta kívülálló, bosszantó eseményekre, mégis, nyugodt szívvel állhat az olimpián a rajtvonalhoz, ha a felkészülés során mindent megtett, amit az edzője előírt számára.

Mi ebben segítünk. Egyéni problémákat csak egyéni megoldásokkal lehet orvosolni, igaz ez a pszichológiai és nőgyógyászati, egyéb orvosi területekre is, éppen ezért nem köteleződtünk el egyetlen kórház, klinika, orvos mellett sem, így a hozzánk fordulók biztosak lehetnek abban, hogy a megfelelő kezekbe kerülnek – akár testi, akár lelki gyógyításról van szó.